2006. december 28., csütörtök
blogger játék
a lényegét el tudod itt olvasni. aki megnevezett, Dani volt.
1. sokszor nem tudok rendesen, illendően viselkedni. olyan értelemben, hogy nehezemre esik megköszönni valamit, boldog karácsonyt, születésnapot kívánni. ez olyan hülye érzés, amiről tudom, hogy butaság. talán azzal tudnám magyarázni, hogy ez komoly téma és sokszor nem megfelelő az alkalom.
2. én is félek, amikor lógok a metrón. hiába utazom legalább naponta kétszer jegy nélkül, azért ha bemondják, hogy vannak ellenőrök, az esetek harmadában tovább megyek eggyel, ha nem megoldhatatlanul messze jutok a céltól.
3. egyszer kiskoromban megöltem egy macskát. kismacskát találtunk a környéken és kikötöttük, hogy hívunk szülőt, megmutatjuk neki. persze mire visszaértünk, megfulladt. sőt, egyszer egy siklót is megöltünk a közeli patakban és jó vadász módjára betettem a szákba és felszálltam vele a buszra.
4. idén nyáron összeszedtem egy bőrbetegséget, aminek nem mondom ki a nevét, olyan csúnya. ősz első felében végig viszkedtem, és novemberben sikerült hatásosan kúrálni magamat. kicsit még mindig megvan asszem.
5. nem szeretem a fémeket, főleg az apró darabokat. mint például az aprópénz, a bogyónyi kis izék, nyakláncok, karkötők ezüstből, aranyből. meghalnék, ha ilyet kellene hordanom.
akit megkérek, hogy írjon öt olyan személyes dolgot, amit: persze jj, niki, mester, másik dani és 20y.
pite :: 18:51 ::
Főoldalra ajánlom !
Te lehetsz a(z)5+1. kommentelő!
csak akkor jelenik meg, ha regisztrálva szólsz. amúgy várnod kell, míg jóváhagyom, mert sok a spam. köszi.-
bitadani:
2006. 12. 28. 19:38 -
pite:
2006. 12. 28. 20:14mert én tanulok (menekülést keresek könyvekből).
-
bitadani:
2006. 12. 28. 20:52ismerős, én is rögtön kaptam a lehetőségen, hogy elszarakodhatok egy fél órát ezzel :)
-
zora:
2006. 12. 28. 23:26rákérdezek: furunkulus? sztem ez a legudorítóbb hangzású:D
jobbulást pitécke -
pite:
2006. 12. 28. 23:40van rosszabb is (;
ez a legalja.

nna, az enyémek közül te vagy a leggyorsabb (vagy az egyetlen, aki... :))